Járóiskola biztonsággal a nem látó lovaknak
- Min-e-Horse
- 2019. szept. 26.
- 3 perc olvasás
Frissítve: 2020. febr. 11.

Első, gyakorlati tapasztalatomon alapuló blogbejegyzésemben a Soft Jump puha rudak használatának lehetőségeit és előnyeit mutatom be Önöknek. Bárminemű szakértősködés látszatát elkerülve, már az elején szeretném leszögezni, hogy kizárólagos célom megosztani a vak, vagy fokozottan gyengénlátó lovak gazdáival, hogy a mindennapos lovas munkáink során hogyan, milyen módszerekkel fejlesztem Ajándékot, úgy hogy a vakságából adódó korlátokba ütközö szabad mozgásigényét a lehető legváltozatosabban biztosítsam neki, és mindeközben mindketten élvezzük a közös időtöltést.
Miért is kezdtem el a Soft Jump fejlesztésébe?
Ajándékunknak a szemproblémája mellett sajnos a csípőtájéki részei sem tökéletesek. Adódik ez abból, hogy fiatal éveiben nem kímélte őt az élet, és később iskolalóként is sokat teljesített. Az első évben mikor hozzánk került, ahogy beállt a hideg tél, az ő ízületei is “beálltak” és majd 2 hónap kényszer pihenőre kellett fognom az ebből eredő sántaság miatt.
Az állatorvosunk javasolta a javulási folyamat végén, hogy jó lenne kicsit járóiskoláznia, de a vaksága miatt ez akkor kivitelezhetetlen feladat volt nekünk, a kemény farudakra nem engedhettem rá őt.
Ekkor kezdtem el azzal foglalkozni hogyan tudnám megoldani a járóiskolázást, cavaletti munkát mégis, hiszen példaképünk, Endo, nemcsak hogy járóiskolázik, komoly akadálypályákat teljesít példaértékűen. (Ha valaki nem ismerné Endo-t megnézheti a FB-on: Endo the Blind)
Így találtunk rá egy olyan megoldásra, ahol a kemény farudakat puha rudak formájában helyettesítik, így ha a ló rálép akkora sem okoz ez neki semmiféle sérülést. Több megoldási konstrukció legyártása és kipróbálása során jutottunk el a Soft Jump-hoz.
Ezek strapabíró, de mégis puha rudak, amelyek borítása a puhaság ellenére arra ösztönözi lovunkat, hogy lábait magasra megemelve lépje át az elé tett akadályokat ... és ha mégis elvéti, rálép, és megy tovább.
A járóiskola, cavaletti munka fontosságát, a ló izomzatára kedvező hatását kiváló szakemberek által összefoglalva megtaláljuk különböző forrásokban, mind a nyomtatott szakirodalmakban, mind az interneten.
Amit én tapasztalatunk alapján kiemelnék - a napi munkát a rudak körüli, közötti feladatokkal kiegészítve Ajándék sokkal nagyobb kedvvel és motiváltsággal dolgozik. Minden alkalommal megtervezzük az adott napi edzés feladatokat előre, azaz a fejünkben már egy előre felépített edzésterv szerint kezdjük a munkát.
Miért ajánljuk mindenkinek a Soft Jump rudakat a hagyományos farudak helyett vagy mellett?
A lovaknak minden új feladat egyben egy ismeretlen, izgalmat, sokszor rémisztő dolgot jelentő megpróbáltatás. A Soft Jump biztonságos megoldást kínál arra, hogy lovunk garantáltan sérülésmentesen tanulja meg a rúd munka rejtelmeit. A Soft Jump a klasszikus járóiskolai gyakorlatok mellett az ügyesség, az egyensúly, a koordináció, a finom segítségek kifejlesztését, megtanulását segiti.
Nézzünk meg egy kis ízelítőt az alap-, egymásra építhető feladatsorainkból:
Soft Jump - Futószár, munka a földön
Szoktatás: mint minden új dolgot ezt is először mutassuk, szagoltassuk meg lovunkkal. Ismerje meg a hangját ha leejtjük a földre, vagy ő maga rálép.
Első átléptetés: Ajándékkal először együtt sétáltunk át egy rúdon, magam mellett vezetve őt.
Így kezdtük 😊

A második nekifutás után már tudta nem kell félnie, bátran átmehet a puha rudak felett. Emellett mi ehhez a feladathoz a „Hopp” vezényszót vezettük be – tapasztalatom, hogy Ajándéknál, mivel nem lát a verbális kommunikáció tökéletes kiegészítője a "hagyományos" segítségeknek – magabiztosabbá, kiegyensúlyozottabbá teszi őt.
Első ügetés: miután lépésben már szépen átment kiengedve nagykörön is, a rúdon átügetés gond nélkül ment neki. Először mindig egy rúddal kezdtünk/kezdünk minden új feladatot, „megnézi”, megtapasztalja pontosan hol is van a rúd, és mivel nagyon okos állatok a lovak, utána tudja pontosan annak a körön elhelyezkedését.
És így folytattuk 😊

Első vágta: a vágtát azért emelem ki, mert Ajándék kezdetben futószáron vágtamunkánál teljesen felpörgött, mint aki megőrült, eszeveszett tempóban rohangált körülöttem. Alapvetően megértettem ezt a reakcióját, hiszen ő igazán ilyenkor tud „szabadon” vágtázni, rohanni, élvezni annak minden pillanatát, de hát lássuk be, ez sem neki, sem nekem nem volt jó, legfőképp őt féltettem, hogy össze ne törje magát. Ezt sikeresen helyre tettük sok türelemmel és munkával.
A Soft Jump pluszban segített ezen a problémánkon; mivel figyelnie kell a puha rúdra, vagy rudakra, nem rohan el, a rúd előtt lerövidül, leengedi magát.
Példa a kezdő alapkombinációkra Soft Jump-pal földön valamennyi jármódban

Soft Jump - Nyereg munka:
A futószáron már megtanultak alapján a nyeregben is egy rúddal kezdjük a munkát. Először laza száron sétáljunk át a puha rúd felett, ha ez már szépen megy jöhet az ügetés.
Arra figyeljünk, hogy amikor lovunk már teljesen megszokja a rudakat, hajlamos lehet a hátulját elhagyva, belerúgni a rúdba. Ez kiküszöbölhető a megfelelő pillanatban alkalmazott csizmasegítséggel és a bevezetett vezényszóval.
A Soft Jump rudakat kirakhatjuk egyesével a járásokra, vagy akár nagykörre, de a mi kedvencünk a háromszög forma, illetve a párhuzamosan elhelyezett puha rudak közötti munka.

Emellett amit még szeretünk a Soft Jump puha rudakban, az a könnyű szállíthatóság 😊

Soft Jump puha rúdjainkat személyesen Eseményeinken tekinthetik meg, vagy WebShop-unkban azonnal megvásárolhatják egyesével, vagy 3 darabos szettben.
Következő blogbejegyzésünkben Gulyás Eszter Katica elkezd bevezetni minket a természetes, akadémista lókiképzés szépségeibe.
Commentaires